so cold

Az ágyban feküdt. Hajnali 3 felé járhatott az idő, és a szobában fülledt meleg uralkodott. Képtelen volt aludni, amihez a meleg is hozzájárult, ám sokkal inkább a folyamatosan fejében zakatoló gondolatok nem hagyták pihenni.
A telefonbeszélgetésre gondolt, amit még 9 óra felé ejthetett meg, és tudta, hogy nem normális az, hogy ennyire emészti magát rajta. Valahogy mégis folyton visszakalandoztak a gondolatai oda, és akárhogy is gondolkozott, nem tudta kiverni a fejéből azt a hangot...
Will-el beszélt, ő hívta fel, valami üzleti ügyben. Gyanította, hogy nem magától hívja, mégis amikor meglátta a nevet a kijelzőn, nagyot dobbant a szíve.
Éppen amikor Will a mondandója közepén tartott, Alicia egy hangot hallott a háttérből. Egy női hangot, ami viháncolt.
- Mennem kell. Holnap az irodában találkozunk. - tette le Will, de Alicia még hallotta, hogy a hang a háttérben közelebbről azt mondja:
- Gyere, a munka várhat... - majd kinyomta a telefont. Alicia nem volt benne biztos, hogy Will bontotta a vonalat.
Nem értette miért, de a gyomra összeszorult. Nem vallotta be magának, de fájt neki, hogy egy másik nővel van. Nem hagyta nyugodni a gondolat, és fura érzése volt, amikor erre gondolt. Bár nyár volt, talán sosem volt még ilyen meleg, úgy érezte, meg fog fagyni. Kellemetlenül érezte magát, százezer gondolat cikázott a fejében, de legfőképpen nem értette, miért érinti ez ilyen hihetetlenül. Ezt nem szabadna. Nem szabadna engednie magának, hogy így érezzen. Will és ő... lehetetlen, bármennyire is akarta. Georgetown-ban még működhetett volna....Will szerelmes volt belé... és ő Peter-t választotta. Utálta magát amiért úgy érezte, ez rossz döntés volt. Hiszen Grace-t és Zacket semmiért nem adta volna oda. Elgondolkozott azon, hogy mi lett volna, ha ők Will gyerekei lettek volna...
- Elég. Mit csinálok? - mondta ki hangosan, de szerencsére senki nem hallhatta. A gyerekek Peternél vannak a hétvégére. Emiatt még rosszabbul érezte magát. Magányos volt, és csak Willre tudott gondolni.
Kinyitotta az ablakokat, és elaludt.
Álmodott. Álmában egy tengerparton sétált, fogalma sem volt hol lehetett.
Váltakoztak az álmok, némelyik vibráló volt, némelyik nyugodt. Szinte elveszett bennük.
Mielőtt felriadt volna, az utolsó álma az volt, hogy az ágyában fekszik. Ugyan úgy, ahogy a valóságban. De amikor megfordult, valaki megérintette a derekát. Kinyitotta a szemét. Will volt az.
- Ne mondj semmit. Azért jöttem, mert veled akarok lenni. Csak te érdekelsz, Alicia. Mindig is te érdekeltél. Már Georgetown óta. Csak rád tudok gondolni. Kérlek mondd hogy adsz egy esélyt. Kérlek... Szeretlek. Mindig is szerettelek.

Alicia szemei kipattantak. A szobában feküdt egyedül, amit egykor a férjével osztottak meg. Nem volt ott senki más, csak ő. Olyan elevenen éltek benne "Will" szavai és az álom, hogy akaratlanul is sírni kezdett.
Úgy érezte, ezer pici darabra törik a szíve.

...I can't figure out why

Why I'm alone and freezing

While you're in the bed that she's in...

and I don't know what to do 'cause I'll never be with you

Will Tammy mellett feküdt. A lány az ágy másik végében aludt, míg Will a tévét nézte és gondolkozott. Teljesen másfelé járt az agya, habár éppen most szexelt a mellette fekvő lánnyal, nem rá gondolt. Kedves volt, olyan, aki mindent megtett volna Will Gardner-ért, de a férfinak eszébe sem jutott komoly kapcsolatot kialakítani. Bár lett volna olyan, akiért szívesen megtette volna, őt igyekezett kiverni a fejéből, és olyan keveset gondolni rá, amennyit csak lehetett. Néha azonban, az ilyen álmatlan estéken az a mélybarna szempár cikázott a gondolataiban, amik annyi jóságot és kedvességet hordoztak magunkban, ami jobbá tette volna a világot... és mennyire nem tudja ezt magáról annak a szempárnak a tulajdonosa... az oldalára fordult, és a kivilágított Chicago-t nézte a hatalmas ablakon keresztül. Úgy hunyta le a szemét, hogy közben Alicia-ra gondolt.

Korán reggel telefoncsörgésre ébredt. Tammy nem feküdt mellette, ami azt jelenthette, hogy futni ment. Will a képernyőre nézett, és megállapította, hogy az iroda hívja. A titkárnője szólt neki, hogy be kellene mennie, ugyanis egy elég bonyolult gyilkossági ügyben kellett képviselniük a vádlottat. Mivel 9 óra volt, valószínűleg már mindenki az irodában dolgozott az ügyön. Mindenki... 

Fogott egy taxit és a Lockhart, Gardner & Bond irodához sietett. Amikor belépett és a konferenciaterem felé vette az irányt, Diane éppen Aliciát mutatta be a vádlottnak. Aint meghallotta, megborzongott a 'Mrs. Florrick' név hallatán, és még mindig nem tudta ép ésszel megérteni, hogy maradhatott Alicia azzal a férfival, aki ennyi ember előtt és így megalázta.

Alicia, amikor meglátta Will-t, lesütötte a szemét, és tovább beszélt az ügyfélhez. Will elfoglalta helyét a székében, és keserűen konstatálta, hogy ez bizony egy rohadt nehéz ügy és rohadt nehéz nap lesz...

Aznap még párszor belebotlott Aliciába, ám ő rá sem nézett. Amióta hangpostát küldött neki, és Alicia nem válaszolt rá, érdekes volt a viszonyuk. Kollégák voltak, közös ügyeken dolgoztak, de a munkán kívül nem sok mindenről beszéltek. Will agya egyik mély, vagy kevésbé mély zugában ott motoszkált a kísértés, hogy beszélgessen vele, de sosem tudta, hogy kezdje el. Néha úgy érezte, túl bonyolultak az érzései, néha pedig azt, hogy teljesen egyértelműek. Ám mivel a férfi büszkesége visszafogta, nem beszélt vele. Ám annál többet gondolt rá...

A nő este interjút adott a tévében. Will bent maradt az irodában, és egyedül nézte a műsort. Alicia mocsok férje újra indult államügyésznek, őt pedig rávették, hogy beszéljen az életükről, hogy Peter szimpatikusabbnak tűnjön a szavazók szemében. Will nem sokat konyított a politikai élethez, csak éppen amennyit egy ügyvédnek szükséges. Azt látta rajta, amint éppen a gyermekeiről beszél, hogy akármennyire is büszkén viseli a helyzetet, már nem szerelmes a férjébe. Mégis, amikor hallotta amint azt mondja, hogy megbocsájtott neki, összeszorult a torka. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Alicia vele van. Vele, akit helyette választott, vele, aki sosem becsülte meg.

Hazament. Tammy a lakásán várta. Kedves lány volt, de nem az, akire Will vágyott. És újra úgy aludt el, hogy arra a nőre gondolt, aki sosem lehet az övé. 

hearts don't break around here

Csak várt és várt. Számolta a perceket, de sehogy sem akartak telni. Hevesen vert a szíve, és félt, hogy bármelyik másodpercben kiugorhat a helyéről, még azelőtt, hogy izgatottsága tárgya becsengetne a lakása ajtaján és újra ő a karjába zárhatná.

Számolni kezdett magában. A másodpercek teltek és mégis mintha megállt volna az idő.

Idegesen felállt, és újra elkezdte rendezni a már legalább ötször átpakolt szobát. Tudta, hogy ez nem szükséges, mégis le kellett valahogy nyugtatnia a gondolatait. Ha arra gondolt, hogy a lámpát hova helyezze, és hogyan igazítsa az ágytakarót, egy kicsit el tudta terelni a gondolatait a férfiról.

A fürdőszobai tükörhöz lépett és figyelmesen kémlelni kezdte magát benne. Tökéletes haj, ízléses de mégis nőies öltözék, a kedvenc rúzsa a száján és várakozó, ideges ámde csillogó tekintet. Tagadhatatlanul gyönyörű nő volt, mégis mindig szerény maradt, és sosem a szépségével hódított. Intelligens, ambíciózus és empatikus volt, amivel mindenkit megbűvölt. A férfi is emiatt szeretett belé, még Georgetown-ban. Ha Alicia arra gondolt, hogy Will mennyi ideje őrizgethette már a szívébe zárva, borzongás járta át, és egy ismeretlen érzés amiről azt gondolta, már sosem fogja érezni. Persze ezt sosem vallotta volna be mások előtt, és magának is nehezére esett beismernie, ezért úgy döntött inkább jobban teszi, ha elnyomja magában a gondolatot gyökerestül. Persze ettől még ez az érzés benne lakozott, és azok számára, akik ismerték őt, nyilvánvalóan és tisztán látszódott.

A konyhába ment és töltött egy pohár bort. A pillanatban, amint belekortyolt, a csendet a lakás csengője törte meg. Egy rövid, bár határozott csengés, semmi több, de Alicia érezte az ajtó túloldaláról áramló izgalmat. Az ajtóhoz sietett, és amint Will újra megnyomta volna a csengőt, már szélesre tárta és a következő pillanatban ajkaik szorosan egymáséra tapadtak. Aliciaék mellett több szomszéd is lakott, akik mind nagyon is tisztában voltak vele, hogy kinek is a felesége ő, de hosszú ideje ez már nem zavarta. Peter akkor is sejtette, hogy milyen szálak fűzik Will-hez a feleségét, amikor még együtt éltek. Most, hogy hivatalosan még nem, de különváltak az útjaik, a legkevésbé sem érdekelte, hogy az államügyész megtudja -e a titkát. "Egy szót sem szólhat azután, hogy kurvákkal töltötte az idejét, amíg én a gyerekeinket neveltem" - gondolta keserűen Alicia. Ám ahogy Will ránézett, szinte mintha a gondolatmenetét elvágták volna, és a lelkébe férkőzött az a megnyugtató, szeretetteljes, és olyan régről ismerős szempár.

- Ne haragudj. - mondta Will, miután az ajtón belülre kerültek. -  Diane kényszerített, hogy maradjak, és a pénzügyekről beszéljünk. Mintha nem tudná mennyire utálom ezt a részét az üzletnek. - forgatta a szemeit miközben letette a kabátját a fogasra. - Hogy telik a szabadságod? - lépett közelebb, és zárta a karjaiba a nőt.

- Ha nem kéne itthon is dolgoznom, egészen belebolondulnék itt egyedül. Owen néha meglátogat, lopja a napot és megissza az összes bort, illetve a melegbárban felszedett szeretőiről tart részletes kiselőadásokat, és folyamatosan azzal zaklat, hogy valljam már be, hogy szexelünk. Az öcsém... javíthatatlan. - nevetett Alicia, miközben Willnek is töltött egy pohár bort, és a kanapéra telepedtek, ahol Will ölébe tette a lábait, miközben a férfi gyanús mosollyal pásztázta.

- Nos, és nem hiányoznak a találkáink az irodám mosdójában? - nézett rá Will azzal a csibészes mosollyal, amitől néha úgy érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet. Ilyenkor jól le is korholta magát fejben, hiszen már nem tinédzser volt. Néha még is úgy érezte, hogy a férfi mellett megfiatalodott. 

- Ha tudnád mennyire... bár az, hogy itt legalább van ágy, ami nem olyan kemény, mint a falak az irodában, kicsit csábítóbbá teszi ezt a helyet. - vigyorgott rá Alicia, és közben arra gondolt, hogy mennyire hiányolta az elmúlt két napban ezt az illatot, ezt az érintést, és ezeket az érzéseket... felnőtt, középkorú nő létére úgy érezte, tetőtől-talpig pillangók repdesnek a belsőjében, és ez volt a legkellemesebb, legmelegebb érzés amit évek óta először érzett.

- Igen, te is hiányoztál nekem. - nevetett Will és közelebb húzta magához. Rajongva csókolta meg, és Alicia azt érezte, feje tetejére állt a világ, és minden, amit eddig tudott, amit eddig ismert, és eddig tapasztalt, most semmissé vált. Mintha Will begyógyította volna azokat a sebeket, amiket valaha okoztak neki. 

Szeretkeztek. Szenvedélyes, érzelmekkel teli együttlét volt, és úgy érezték, még a világ is megremeg a szerelmüktől. Minden érintésben és minden csókban valami olyat véltek felfedezni minden egyes alkalommal, amit még soha senkivel. Iszonyatosan hiányoztak egymásnak, pedig két nap telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. Szükségük volt egymásra, mint az oxigénre, és egyikőjük sem tudott volna meglenni a másik nélkül. Kiegészítették egymást, és tökéletesen illettek egymáshoz. Mind a ketten tudták, hogy mi az amit éreznek, de talán túlságosan féltek ahhoz, hogy kimondják, de talán felesleges is lett volna, mert mind a ketten pontosan ugyan azt érezték. Együtt dobogott a szívük, és teljesen egyek lettek.

Meztelenül feküdtek az ágyon, Alicia Willre szíve felé hajtotta a fejét, és annak dobogását hallgatta. A mellkasa majdnem szétrobbant az ismeretlen érzésektől, és ahogy felnézett Willre, látta, hogy őt nézi. Feljebb emelkedett, a füléhez hajolt, és belesúgta:

- Sosem voltam még ilyen boldog.