the weight of us

Még egy utolsó mély lélegzetvételt vett, majd lassan felemelkedett és kiemelte a lábait a fürdőkádból. Nézte, ahogyan a víz apró örvényként megy le a lefolyón, majd megállt az egészalakos tükör előtt, és mélyen a tükörképe szemébe bámult.

Folyamatosan az járt a fejében, hogyan oldja meg azt, hogy ma este ne kelljen megjelennie azon a bálon. Nem főként azért nem fűlt hozzá a foga, mert ki kellett öltöznie - holott ezerszer jobban érezte magát a szürke bársonyköntösben, amit annyira szeretett - és nem is azért, mert unalmasnak találta - habár a jótékonysági bálok nem tartoztak a világ legeseménydúsabb programjai közé - hanem mert tudta, kivel kell mennie, és kikkel kell majd egy asztalnál ülnie.

Természetesen nem teheti meg, hogy Peter nélkül menjen. A kampánymendzserének haja már csak a feltételezéstől is égnek meredne, hiszen bármi, ami árthat Peter hírnevének, Eli Gold számára csírájában elfojtandó dolog. Egy megjelenés egy bálon Peter nélkül pedig kész katasztrófa lenne. Az államügyész felesége nélküle mutatkozik egy jótékonysági eseményen? Mindenki megneszelné, hogy a Florrick-házaspár kapcsolata nem éppen felhőtlen, és a sajtó nem szállna le az ügyről. Ami azt illeti, már hónapok óta külön élnek, de ezt senkinek sem kell megtudnia...

Még mindig nagyon haragudott a férjére, és a lelke mélyén tudta, hogy a külön töltött idő alatt idegenné vált a szívében. A gyerekeik örökké össze fogják kötni őket, ám már soha többé nem fognak egy párt alkotni. Persze Peter karrierje miatt fontosabb, hogy a házasságuk megmaradjon; de ezek csak a papírok. Nincsen többé Peter és Alicia.

Az aggodalma másik (és fontosabb) tárgya azonban nem a csalfa férje volt; hanem az, aki ugyanannál az asztalnál ül majd. Akit mindennél jobban szeretne, akinek vágyik a csókjaira, és aki habár karnyújtásnyira lesz tőle, nem érintheti meg. A főnöke.

Elgondolkodott azon, hogy ez kimondva milyen rosszul hangzana. Soha nem léphettek volna kapcsolatba. Az állásukkal játszották ezt az édesen veszélyes játékot, de nem tudtak szabadulni tőle. Neki csak Will volt, Will-nek pedig csak ő, és habár az időzítés sosem volt megfelelő; de nem ez számított. Nem tudták abbahagyni; kellettek egymásnak. Sokkal több volt ez, mint egy viszony.

A cég partnerei voltak meghívva a bálra. Diane és Will dönthettek afelől, hogy a Lockhart & Gardner-től kit hívjanak még meg az eseményre. Alicia őszinte megdöbbenéssel fogadta, amikor egy reggel Diane behívta az irodájába és elmondta neki, hogy őt és Peter-t szeretettel várják magukkal egy asztalnál az iroda képviseletében. Nem tudta eldönteni, vajon melyikőkjük ötlete volt, hogy éppen ők menjenek el... tudta, hogy a munkáját értékelik a cégnél, ez egyértelmű volt, de képtelen volt megállapítani, vajon ki találta ki ezt.

Gondolkozás közben csipkefehérneműbe bújt, és felhúzta a mélyvörös estélyijét. Klasszikus, de kifogásolhatatlan.

Halvány sminket varázsolt az arcára - amolyan visszafogott "Aliciásat" - és felkente az elmaradhatatlan kedvenc rúzsát, majd néhány csepp parfümöt ejtett a tenyerébe és finoman a nyakához érintette a kezét.

Izgatott bizonytalansággal tekintett bele a tükörbe és magát szemlélte. Egy másodpercig átvillant Will az agyán, majd lehunyta a szemét és megfordulva kiment a fürdőszobából. Az ajtóban indulásra készen Peter várta.

A bálterembe érve lenyűgözve figyelte a hatalmas, plafonról lógó csillárokat és a díszes, barackvirág és halványbézs színekbe öltöztetett asztalokat.

A legtöbb ember már - szemmel láthatólag - megérkezett és helyet foglalt az asztaloknál. Alicia körbenézett, és meglátta Diane-t a terem közepén. A Lockhart & Gardner asztala körül sok ember ácsorgott, Diane pedig folyamatosan nevetett. Néhány ember kedvesen, mások pedig furcsállva néztek rájuk. Tisztában volt vele, miket mondanak a hátuk mögött a csalfa, korrupt Peter-ről és a megbocsájtó nejéről, "Szent Alicia"-ról... Számtalanszor hallotta már a történeteket. Rámosolygott egy dühös tekintettel meredő asszonyra, majd az asztalhoz ült.

- Ó, Alicia, Peter! Hát itt vagytok! - vette ésre őket Diane, majd kezet fogott Peterrel, aki megdícsérte a ruháját. Hiába egy szemét, tudja, hogyan vegye le az embereket a lábukról.

Peter elment, hogy italt hozzon, Alicia pedig a teremben körözött a tekintetével és folyamatosan keresett valamit.

Amikor Diane-re pillantott, majd a nő rámosolygott és a bejárat felé mutatott a tekintetével, akkor vette észre.

Éppen akkor lépett be a terembe. Öltönyben és csokornyakkendőben volt, frissen borotválkozva, és egyenesen, magabiztosan vágott át az embertömegen. Kitűnt közülük és Alicia azt vette észre, senki mást nem lát rajta kívül. Will tekintete ugyan úgy folyamatosan kémlelte őt, mint ahogy az övé kereste a férfit, amint belépett.

Ahogy meglátta Alicia-t, összekulcsolta a tekinteiket és halvány mosoly jelent meg az arcán.

Az asztalhoz érve elsuhant mellette és leült az övé melletti székre. Az illata elbódította, és izgalommal leste a mozdulatait. Tizenöt évesnek érezte magát. Mintha egykorú lenne a gyerekeivel.

- Sziasztok. Hol vannak a többiek? - kérdezte Diane-től.

- Hamarosan megérkeznek. Még fél óra, és elkezdődik a bál. David Lee panaszkodott, hogy miért Alicia-ékat hívtuk el... - mosolygott a fejét rázva, Alicia pedig visszamosolygott rá. David Lee sosem változik meg...

- Megjöttem, drágám. - érintette meg Alicia vállát Peter és egy pohár vörösbort tett elé. A mosolya lefagyott az arcáról, ahogy meglátta Alicia mellett Will-t, majd felé nyújtotta a kezét. A szerető fagyosan elfogadta, és keserű arckifejezéssel mindketten leültek. Alicia azt hitte, semmi nem lehet kellemetlenebb annál, hogy az egyik oldalán a férje, a másik oldalán a főnöke ül, aki a szeretője...

Egy pár percig beszélgetett, illetve próbált viszonylag semleges arckifejezést erőltetni, de nem bírta tovább elviselni, hogy Peter fogja a kezét, és közben érzi Will illatát és olyan közvetlen közelről beszél mellette...

Elnézést kért és a mosdók felé vette az irányt. A tükörbe nézve próbálta megnyugtatni a kalapáló szívét és rábeszélni magát arra, hogy a közeljövőben számtalan ilyen esemény előfordulhat majd.

Amikor pár perccel később úgy érezte, hogy vissza tud menni, és kilépett az ajtón, a szíve ismét dübörögni kezdett a mellkasában. Ott állt Will, és rá várt.

Körbenéztek, majd mindketten közelebb léptek egymáshoz, és gyengéden összekulcsolták a kisujjaikat. Sóhajtva egymás szemébe néztek, majd Will megszólalt:

- Nem számítottam rá, hogy ez ilyen nehéz lesz. - ismerte be.

- Nem tudtam egy kifogást sem, miért ne jöjjek. Peter annyira izgatott volt. Azt hiszi, kibékülhetünk... - sütötte le Alicia a szemét, mire Will finoman megérintette az arcát. Újra szóra nyitotta volna a száját, de Will belevágott a szavába:

- Ne. Ne mondj semmit. Alicia. Nagyon nehéz így. Nézni, hogy milyen gyönyörű vagy, miközben ő fogja a kezed. Tudom, hogy soha nem lehetünk mi, amíg én vagyok a főnököd, és ő a férjed. De én várok rád ameddig kell, és tudom hogy ez a legjobb dolog amit tehetek. Évek óta várok. Vártam Georgetown-ban, vártam és azt hittem soha többé nem látlak amikor összeházasodtatok és gyerekeitek lettek. Soha nem volt jó az időzítés, hiába volt ott a kémia amióta csak megismertük egymást. Most sem az, hiszen itt kell bújkálnunk. De nem számít. Mert hiába telt el tizenöt év, miközben mindig más nőben kerestem a boldogságot, közben az járt a fejemben merre járhatsz, hol tarthat az életed. Senki nem pótolhatott téged. A nővéreim és az ideiglenes barátnőim mindig azt gondolták, hogy kőből van a szívem. Pedig ez hazugság. Csak senki nem tudta átvenni benne a helyed.

- Mi a terved, Will? - nyögte ki Alicia összeszorult torokkal.

- Tudni akarod, mi a tervem? A tervem az, hogy szeretlek. Valószínűleg már Georgetown óta. - suttogta Will, és szomorúan nézett a szemébe, és még egy lépést tett közelebb.

Gyengéden és sietve megcsókolta a nőt: rajongva kereste az ajkával az övét. Nem merte sokáig élvezni a pillanatot, hiszen mindenfelől kíváncsi szemek bukkanhattak fel hogy bármelyik percben leleplezzék őket. Sóhajtva elhúzódott tőle, és kíváncsian reakcióra várt. Tudta, hogy nem ez a megfelelő alkalom; tudta, hogy itt nem lehetnek egymáséi. De képtelen volt tovább magában tartani. Több mint egy évtizedig várt. Nem volt több türelme magában tartani ezeket a szavakat.

Közben Alicia-val felfordult a világ, és habár százezer gondolat öntötte el az elméjét, egyet biztosan tudott, egy kiemelkedett közülük, ahogy Will-re nézett: azt, amit nem szabadott volna, ami felforgat mindent, ahogy kimondja, mert onnan már nincsen visszaút: hogy ő is szerelmes az előtte álló férfiba; már Georgetown óta.

insatiable

A lakása felé tartott. Ez volt az első alkalom, hogy ott találkoznak, és ez valamiféle újszerű izgalommal töltötte el. A szíve dübörgött a mellkasában minden egyes alkalommal amikor együtt voltak, és nem tudta, lesz -e valaha olyan, amikor már nem fog ennyire izgulni. Ez a veszélyes játék, habár iszonyatosan kockázatos volt, olyan volt mindkettőjük számára, mintha a világ legédesebb és legcsábítóbb kábítószeréért sietnének minden alkalommal. Egymás függőjévé váltak, de legmélyen belül mindketten tudták, hogy ez nem csak a szexről szól. Alicia melegséget érzett a szíve tájékán, ha a szeretőjére gondolt, ám nem csak annak érintései és csókjai részegítették meg ennyire, hanem a közelsége, az ölelése, a tekintete, a szavai és Will egész lénye ilyen hatást gyakorolt rá. Rég elfeledett, talán sosem érzett érzelmek és gondolatok társaságában tette meg a sétát a lakásig. Kalapált a szíve, és tudta, veszélyes a játszma amit játszanak, ám túl édes és ellenállhatatlan volt a bűn ahhoz, hogy abbahagyja. Kellett neki Will és minden ami ő volt, úgy mint az oxigén. Szükségük volt egymásra ahhoz, hogy funkcionálni tudjanak. Ha csak a testiségek kötötték volna össze őket, sokkal könnyebb lenne minden. Ám azok a kimondatlan, elfedhetetlen érzelmek ott lógtak kimondatlanul a levegőben, de úgy döntöttek (habár nem beszélték meg) hogy ott is hagyják őket. 

Odaért a faajtóhoz, amire a 15-ös számot tették két aranyozott számmal. Halkan kopogtatott kettőt, mert biztos volt benne, hogy valaki az oldal túloldaláról már nagyon várja.

Az ajtó feltárult, és végül meglátta Ő-t. A szemei felfalták, habár aznap délután látták egymást az irodában. 

Gondolkodás nélkül, az első pillanatban egymás karjaiba vetették magukat, majd Will Alicia hajába fúrta az arcát, és mélyen belélegezte a bódító illatot, miközben szorosan magához ölelte.

A következő pillanatban már a hálószobában találták magukat, és Alicia közben arra gondolt, hogy ahhoz képest, hogy most van itt először, Will nem igazán törte magát azon, hogy megmutassa neki a lakását... ám hazudott volna, ha azt mondja, ezt bánta. Hihetetlen volt az a hiányérzet, amit azóta érzett, amióta elváltak az irodában.

Alicia mindig valaki másért aggódott. Vagy a gyerekeiért, vagy a férjéért, vagy az ügyfeleiért. Mindig valaki mást helyezett előre, sosem saját magát. Amikor Will-el volt, csak ők ketten léteztek. Tudta, hogy nem szabadna csinálnia, tudta, hogy veszélyes, mégsem hagyta volna abba. Vele tényleg boldog volt. Nőnek érezte magát. 

Miután szeretkeztek, Alicia felvette Will ingjét (úgy érezte magát, mint a filmekben) ès Will megmutatta neki a lakását. A legjobban a hatalmas ablak tetszett neki, amin keresztül gyönyörű kilátás nyílt az egész kivilágított városra.

Az ablak előtt állva Will hátulról átölelte Alicia derekát. Boldog pillanat volt, és csak ketten léteztek benne. Nem voltak gyerekek, kötelességek, iroda és férj... csak ők. Mezítláb, kócosan és szinte meztelenül. Alicia megrészegült a pillanattól, és úgy érezte, egy buborékban lebegnek ők ketten, magasan és távol a világtól, és Will két karjában a világ összes veszedelmétől védve van, semmi sem érintheti meg.

right from the start, I knew that I found the home for my heart

A 34-es székben ült, az egyetem egyik legnagyobb termében. Körülötte mindenhol emberek, mind joghallgatók, akárcsak ő. Körbenézett néhányszor, elmélázott néhány arcon, és ismerősök után kutakodott. A szobatársai valószínűleg megint kihagyják ezt az órát, mivel hülyeségnek tartják, de ő mindegyikre elment, habár nagyon ráfért volna a lazítás. Az elejétől fogva tudta, hogy ügyvédnek tanulni nem tartozik a legegyszerűbb dolgok közé, de ez volt a célja, és hajlandó volt mindent megtenni érte. Nem abból a fajtából faragták, aki egyhamar feladja, és ez volt Will Gardner egyik legfontosabb tulajdonsága. Emiatt tudta mindenki, hogy egy nap kiváló ügyvéd lesz belőle.

Ő maga még csak azonban azt tanulta meg, hogy némelyik előadás iszonyatosan unalmas, és már a 34-es székben ülve, bámészkodva is unatkozott, habár a professzor még meg sem érkezett.

Hátradőlt, és a mennyezetet kezdte bámulni. Ekkor azonban valaki megkocogtatta a vállát, mire Will felemelte a fejét, és egy félénknek tűnő, barna hajú lányt pillantott meg, akit még sosem látott ezelőtt. Ebben biztos volt, mert olyan hihetetlenül gyönyörű szemei voltak, hogy képtelen lett volna valaha is kiverni őket a fejéből. Tudta, hogy még nem látta a titokzatos idegent, habár már majdnem mindenkivel találkozott, akik látogatják ezt az előadást.

- Ne haragudj. A 35-ös szék az enyém. Beengednél? - kérdezte a lány, és Will közben arra gondolt, hogy soha nem hallott még ilyen angyali hangot.

- Persze. Gyere csak. - állt fel a székről, helyet engedve a lánynak, hogy a székére tudjon ülni.

- Köszönöm. - mosolygott rá félénken a viszonzásul, majd el is fordította a fejét.

- Ne haragudj. Azt hiszem még nem találkoztunk. Will Gardner vagyok - nyújtotta felé a kezét, mire az idegen lány a saját tenyerébe fogta és kellemesen megszorította azt.

- Alicia Cavanaugh. Azt hiszem, még tényleg nem találkoztunk. - mosolygott.

- Általában nem itt szoktam ülni, de mire most megérkeztem, a helyem el volt foglalva. - magyarázta Will.

- Abban a székben pedig, ahol most vagy, egyébként egy másik lány szokott ülni, de most nincsen itt. Érdekesek ezek a véletlenek. - mosolygott rá az idegen, vagyis Alicia.

- Tényleg azok. - válaszolt Will, és kellemes borzongás futott végig a gerincén. Máris kedvelte ezt az idegen lányt, habár most találkoztak először. - Hogyhogy még sosem találkoztunk korábban? - tette fel neki a kérdést, mire ő megvonta a vállát.

- Az előadásokon kívül nem nagyon járok sehová. Az igazság az, hogy még nem ismerek annyi embert itt. De most teljesen bénának fogsz tartani, és soha többé nem szólsz hozzám. - nevetett Alicia. Will nem tudta miért, de azt érezte, hogy örökké tudná nézni és hallgatni ezt a nevetést. Ezért hát cselekedett.

- Ha gondolod, én segíthetek neked beilleszkedni. Egész sok embert ismerek és biztos vagyok benne hogy te is mindenkivel nagyon jól kijönnél. Aranyos lány vagy, menni fog. - biztatta, mire Alicia elmosolyodott.

- Köszönöm. Hálás vagyok.

- Semmiség. Melyik szobában laksz?

- A 102-esben, az első emeleten.

- Klassz. Valamikor majd megkereslek. - mondta Will, mert időközben elkezdődött az előadás.

Néha-néha a mellette ülő lányra nézett, aki szorgalmasan jegyzetelt, és úgy érezte, meg kell ismernie. Valami vonzotta hozzá, pedig szinte még idegenek voltak egymásnak. Semmit nem tudtak a másikról, mégis olyan érzése volt, mintha már ezer éve ismerték volna egymást. Szokatlan volt, és mégis izgalmas. Csak azt nem szabadott elfelejtenie, hogy otthon várja a barátnője... 

Annyit gondolkozott, hogy közben az előadás véget ért, és egyáltalán nem is figyelt oda rá, hiába próbálta rávenni magát, a gondolatai teljesen másfelé vitték őt. Észrevette, hogy mellette Alicia felállt.

- Szeretnéd a jegyzeteket? - nevetett rá, amikor meglátta, hogy Will semmit sem írt le.

- Megköszönném őket. - bólogatott Will miközben mélyen a lány szemébe nézett.

- Nos, tudod, hol találsz meg, ha kellenek. Majd találkozunk - a nyílt, őszinte és barátságos tekintete melegséget árasztott el Will-ben, aki félreállt, hogy kiengedje az újdonsült ismerősét.

A nap hátralévő részében nem bírta kiverni a fejéből Alicia Cavanaugh-t.

in any other world

Egy hotel elnöki lakosztályának hatalmas ágyán feküdtek, és mindketten a plafonon világító apró fényeket nézték. A szoba csendjét a lélegzetvételeik törték meg, illetve a kintről beszűrődő zajok. 

Csendes békesség honolt a szíveikben, amik egy ritmust követtek. Mindketten úgy érezték, hogy ennél tökéletesebb pillanat nem létezhet. Eggyé váltak, de nem csupán fizikai értelemben; összeolvadtak, és szinte egy lélek lettek. Minden mozdulatuk, rezzenésük egy volt, és soha egyikőjük sem érzett még ilyet. Fenséges, mámorító érzés volt, több, mint közönséges szex. Boldoggá tették egymást. Nem volt Alicia és Will, egyek lettek.

Csendesen szuszogtak egymás mellett, Will hátulról ölelte át Aliciát, és a hajába temette az arcát. Egy darabig csendben feküdtek így, majd Alicia a másik oldalára fordult, így szembe kerültek egymással. Olyan gyönyörűséges mosollyal nézett a férfira, amihez hasonlót az sosem látott még. 

- Ez volt életem legtökéletesebb éjszakája. - hunyta be a szemét Alicia, és közelebb bújt Will-hez, közben azon gondolkodott, hogyha a testük minden porcikája összeért volna, akkor sem lettek volna elég közel egymáshoz. Sosem érzett még hasonlót. 

- Boldoggá teszel, Alicia. Én vagyok a legboldogabb férfi a világon.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, gondolatok cikáztak át az agyán.
Egy másik világ.
Egy másik világ, ahol hajnalban felkel, hogy reggelit készíthessen Aliciának, mire dolgozni mennek. Elképzelte azt az angyali mosolyt az arcán, amitől úgy érezte, fenekestül felfordul a világ körülötte.
Egy másik világ, ahol hétvégenként étterembe járnak, vagy a kanapén borozgatnak. Ahol állatkertbe mennek és körülöttük gyerekek szaladgálnak, amitől ők is annak érzik magukat. Ahol együtt dolgoznak, és a nap végén finom vacsorákat főznek. Ahol Alicia bemutatja a gyerekeinek, és elfogadják őt. Ahol szeretkeznek és nem kéne úgy éreznie, hogy sosem lehet igazán az övé, bármilyen őrült módon is akarja. Ahol átlagos életet élnek átlagos hétköznapokkal, hétköznapi emberekhez méltóan. Ahol az irodájukban elfogadják őket és természetesnek veszik, hogy ők egy pár. Ahol együtt laknak, együtt kelnek és együtt fekszenek és ismerik egymás rezdüléseit. Ahol nem kell azon aggódniuk, hogy valaki rájön a titkukra, és nem kell bújkálniuk a világ elől.

Nem tudta, mitévő legyen. Égették a mellkasát a gondolatok, amikről tudta, hogy nem szabadna gondolnia rájuk. Mégis, ezek voltak azok, amikre valaha vágyott.
Bárki is feküdt mellette, a szíve visszavágyott ahhoz a nőhöz, aki most olyan angyalian szuszogott a mellkasán.
Nem tudta nem elképzelni azt, hogy milyen lenne maga mellett tudni őt, mint társ.
A férje egy tárgyként tekintett rá, és garantáltan vette, hogy mindig mellette lesz. Nem becsülte meg, és mindenféle ócska lotyóval megcsalta. Will képtelen volt felfogni, hogyan lehet valaha is másik nőre ránézni, ha egy ilyen csodálatos teremtés várja haza az embert minden nap.
Akarta. Vágyott rá, hogy a magáénak tudja, de olyan önzetlen és ártatlan módon, ahogyan még sosem érzett senki felé.
Tudta, hogy helytelen, amit érez. Mégsem tudott nem gondolni rá. Alicia akkora hatást gyakorolt rá, amitől úgy érezte, hogy újra fiatal. Mint egy szerelmes kamasz, úgy vizslatta az irodában, és úgy álmodozott róla, amikor elsuhant előtte és megérezte a haja illatát.
Soha nem mondta volna ki ezeket hangosan, de mindennél jobban szerette volna, ha Alicia az övé, és nem csak ezeken az alkalmakon, amikor a gyerekei nincsenek otthon. A párjává akart válni, hogy megvédhesse és szerethesse.
Szorosabban ölelte magához, mire Alicia felemelte a fejét és ránézett. Will a haját simogatta, ő pedig visszahajtotta a fejét a mellkasára. Mindketten ugyanarra gondoltak.
Visszavonhatatlanul szerelmesek egymásba. Már Georgetown óta.